Érettségi helyett szakmunka? – Szomorú eredmények derültek ki

Az érettségit nem adó szakmunkás képzésben végzettek nagyobb részét ma már segéd- vagy betanított munkásként alkalmazzák – olvasható a Munkaerő-piaci Tükör 2016 című kötetben, vagyis minél alacsonyabb képzést kap valaki, annál valószínűbb, hogy nehéz helyzetbe kerül a munkaerő-piacon, továbbá kisebb bérrel is kell beérnie.


Fotó: Kaesz Gyula Faipari Szakképző

Habár a magyar reformok a német “duális képzést” tekintik mintának, attól nagyon messze van a hazai oktatás. Köllő János kutatásában arra jut, hogy a szakképzésen belüli közismereti óraszám csökkentése után a magyar diákok kevesebb ilyen jellegű tanóra után lépnek ki a munkaerőpiacra, mint amennyit a német szakmunkástanulók a képzésbe lépés előtt kaptak.

A közhiedelemmel ellentétben, a középfokú szakképzés a rendszerváltást követően nem szorult vissza, csak a szerkezete változott meg. Amilyen mértékben leépült a szakiskolai képzés, olyan mértékben bővült az érettségivel kombinált szakmai (szakközépiskolai) képzés. A két folyamat egyenlegeként az elmúlt húsz évben nagyjából állandó volt az egy-egy születési évjáratból középfokú szakképzettséggel munkaerőpiacra lépő fiatalok aránya.

A középfokú szakképzettséggel (de többel nem) rendelkezők aránya a 35-36 százalékos sávból csupán 32-33 százalékra esett, az ezekben az években középfokon szakmai vizsgát tett (majd részben tovább tanuló és diplomát szerző) fiatalok aránya pedig magasabb volt 2013-ban (közel ötven százalék), mint bármikor 1985 óta – állapítja meg tanulmányában Köllő János, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa, a Munkaerőpiaci Tükör szerkesztője.

 

Segéd- vagy betanított munkások lesznek

Az elmúlt negyed században drámai mértékben megváltozott az érettségit nem adó szakmunkásképzésben végzettek foglalkozási összetétele. Húsz évvel ezelőtt is jelentős volt közöttük a segéd- vagy betanított munkát végzők aránya, az 1996-os Bértarifa-felvétel szerint 27 százalékuk dolgozott összeszerelőként, gépkezelőként vagy egyszerű foglalkozásokban. Ez 2016-ra a teljes gazdaságban (a közmunkásokkal együtt) 46 százalékra, a száz főnél többet foglalkoztató vállalatoknál pedig (közmunkások nélkül) 52 százalékra nőtt.

A szakiskolai végzettek között 2011 és 2016 között 2,4 százalékról 6,2 százalékra nőtt a közmunkásként dolgozók aránya, ami túlnyomó részt segédmunkát jelent. Az elsődleges munkaerőpiacon, egyszerű foglalkozásban, összeszerelőként vagy gépkezelőként dolgozók aránya, ha kis mértékben is, de szintén nőtt, a szakmunkát végzőké pedig 48-50 százalékról 42-43 százalékra csökkent.

Összességében, az érettségit nem adó szakmunkásképzésben végzettek nagyobb részét ma már segéd- vagy betanított munkásként alkalmazzák.

Ezek az arányok a szakközépiskolát végzettek esetében sokkal kedvezőbben alakultak. A közülük közmunkán foglalkoztatottak aránya ma is nagyon alacsony, az összeszerelőké, gépkezelőké és segédmunkásoké sem nőtt. A szakmunkát végzők aránya kismértékben emelkedett, a fehérgallérosoké valamelyest csökkent. A szakmunkásként foglalkoztatottakon belül az érettségivel rendelkezők aránya a legutóbbi években már elérte a 25-26 százalékot.

Mit érünk érettségivel és nélküle?

Annak ellenére, hogy a vállalkozói panaszok szerint a termelésben elsősorban gyakorlatiasan képzett, az érettségire való felkészülés feladataival meg nem terhelt szakiskolai végzettekre van szükség, az ilyen munkavállalókat a vállalatok minden fizikai munkában kevesebbre értékelik, mint a szakközépiskolában végzetteket.

Az egyszerű munkát végzők csoportján belül a szakközépiskolát végzettek bérelőnye a szakiskolát végzettekkel szemben 2011-ben 16 százalékpont, a végén 12 százalékpont volt, a szakmunkások között az időszak elején és végén is hasonló (13, illetve 11 százalékpont), és csak a fehérgalléros foglalkozásokban mérséklődött jelentősen, 21-ről 13 százalékpontra. (Ebben a számításban a közfoglalkoztatást figyelmen kívül hagyták, mert ott a béreket nem a piac szabályozza.)

Ha az azonos vállalatnál dolgozók közötti különbséget nézzük, akkor a bérelőny 15-16 százalékos, amiben szerepet játszik, hogy a szakközépiskolát végzetteket az egyes vállalatokon belül is inkább veszik fel vagy léptetik elő jobban fizetett munkakörökbe.

A kereseti előnyük a lakatosok, forgácsolók, hegesztők, ipari és építőipari szakszerelők esetében 12-13 százalékos, a szociális gondozóknál 25 százalékos, és még a bolti eladóknál és pénztárosoknál is 4-6 százalékos. A segéd- és betanított munkák esetében is jelentős, 10-13 százalékos a bérelőny.

A szakiskolát végzettek kereseti lemaradása az életkorral folyamatosan növekszik, ami az ott megszerzett szaktudás konvertálhatatlanságát jelzi: az alkalmazkodóképességet megalapozó kompetenciáknak köszönhetően az érettségi lassabban veszít a piaci értékéből, mint a szakmunkás oklevél.

A bemutatott tények megkérdőjelezik, hogy a tipikus magyar vállalat komoly túlkeresletet támasztana az érettségit nem adó szakképzés végzettjei iránt, szakmunkás munkakörök betöltésére – állapítja meg Köllő János.

 

A szakiskolai oklevéllel rendelkezőket ma már fele részben segéd- és betanított munkán alkalmazzák. A bérek szintje nem utal arra, hogy a vállalatok bármely munkakörben többre értékelnék a szakiskolai végzetteket, mint a szakközépiskolai érettségivel (is) rendelkezőket. Ellenkezőleg, az utóbbiakat még a klasszikus szakmunkás foglalkozásokban (forgácsoló, lakatos, hegesztő, szakszerelő) is 12-13 százalékponttal jobban fizetik.

Úgy tűnik, a hiányra panaszkodó vállalati szféra nem bízik abban, hogy a bérek emelésével ebből a kínálatból jobb minőségű munkavállalókhoz juthatnának. 

A jelenlegi rendszerben végzettek átlagos minőségét illető szkepszis megalapozott. A szakiskola gyengébben teljesít a legfontosabb alapkészségek fejlesztésében, azonos általános iskolai tesztpontszámot elért és azonos társadalmi hátterű diákok összehasonlításában is, mint a szakközépiskola vagy a gimnázium.

A bemutatott tények alapján a “szakmunkás-hiánnyal” kapcsolatos legfontosabb kérdésnek az tűnik, segít-e a középfokú szakképzés folyamatban lévő átalakítása azon, hogy a szakiskolákban megszerzett ismeretek gyorsan avulnak, az egyén – és az egész társadalom – hamar elveszíti azt az értéket, amit ez az iskolatípus nyújt?

Ehhez elsősorban megfelelő alkalmazkodóképességre, tanulóképességre, annak hátterében pedig a tanuláshoz szükséges alapkészségekre van szükség. A 2010 utáni reformok magukba foglalták:

  • a szakközépiskolák és szakiskolák közötti arányok megváltoztatását az előbbiek rovására;
  • a szakiskolai oktatás, ezen belül különösen a közismereti képzés megkurtítását;
  • a szakiskolai tanárokkal szemben támasztott képzettségi követelmények lazítását;
  • a szakiskolák gazdasági minisztériumi felügyelet alá helyezését és az iskolaköteles kor leszállítását, híven ahhoz a vízióhoz, mely szerint a magyar gazdaságnak kevesebb általános képzésre és több “hadra fogható szakmunkásra” van szüksége.

 

A minta: a duális képzési rendszer

A magyarországi reformok a “német rendszerű”, a skandináv országokra is jellemző duális képzést tekintik mintaadónak. A mintaként emlegetett szakképzési rendszerekbe azonban a tanulók lényegesen több közismereti képzés után lépnek be, a végzettek pedig sokkal kevésbé kötődnek a fizikai szakmunka világához, mint nálunk. Németországban a szakmunkástanulók – tartománytól függően – 7155 vagy 7950 közismereti óra után kezdik a szakmatanulást, míg ez az érték Magyarországon 5742 óra.

A mértékek érzékeltetésére: ez a közismereti képzés hossza szempontjából olyan, mintha a magyar szakmunkástanulók nyolc helyett tíz vagy tizenegy évig járnának általános iskolába, vagy a képzés után még elvégeznének egy tizenkettedik gimnáziumi és egy vagy két főiskolai vagy egyetemi évet.

A szakképzésen belüli közismereti óraszám csökkentése után a magyar diákok kevesebb ilyen jellegű tanóra után lépnek ki a munkaerőpiacra, mint amennyit a német szakmunkástanulók a képzésbe lépés előtt kaptak.

 

Egy másik mintának tekintett országban, Dániában a hároméves, gyakorlatias, erőteljes vállalati részvétellel folyó szakoktatás 9 éves általános iskolára, és gyakran egy további, előkészítő évre épül. Ennek és nyilván az oktatás minőségének is köszönhetően szakadékszerű különbség választotta el a magyar szakiskolai végzetteket dán társaiktól már a közismereti képzés itthoni radikális korlátozása előtt is.

A tanoncrendszerű szakoktatásból kikerülő dánok a reformot követően a magyar szakiskolai tanulók végzés utáni teljesített közismereti óraszáma még mindig 737, illetve 1532 órával elmarad a német diákok szakképzésbe lépés előtti óraszámától. A magyaroknál sokkal jobban írnak, olvasnak és számolnak, sokkal nagyobb arányban végeznek bonyolult munkát, amiben az intenzívebb felnőttképzés és ennek hátterében a képezhetőség is szerepet játszik. A kétharmaduk beszél angolul, míg a magyaroknak kevesebb, mint egy százaléka.

A dán szakoktatásnak távolról sem kizárólagos célja “hadrafogható szakmunkások” előállítása: a szakiskolai végzetteknek közel negyven százaléka technikusként, ügyintézőként, irodistaként, alsó- és középvezetőként vagy vállalkozóként dolgozik.

 

Mi várható Magyarországon?

A szakképzési reformok rövid távon minden bizonnyal növelni fogják a jelenlegi színvonalon kiképzett szakmunkástanulók kínálatát a nélkül, hogy a vállalatok a bérek emelésére kényszerülnének. A tananyag mélyreható reformjához, valamint a tanári kar és a tanári tudás megújításához azonban hosszabb időre lesz szükség. Ha erre esetleg sor kerül is, egy hosszabb átmeneti időszakban a középfokú szakképzésben eltöltött idő rövidülni, az átlagos színvonal pedig romlani fog, különösen, ami az alkalmazkodóképességet megalapozó készségek fejlesztését illeti – mutat rá Köllő János.

Köllő János szerint a jelenlegi vállalati kereslet kielégítésének árát az érintetteknek és közvetve a társadalom egészének egy hosszabb-rövidebb időszakban romló elhelyezkedési esélyekkel, alacsonyabb bérekkel és az oktatásban felhalmozott tudás gyorsabb avulásával kell megfizetnie.

 

Forrás: portfolio

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

fa, gerenda, palló, szarufa, deszka, léc, luc, borovi, fenyő, bükk, tölgy, szélezetlen, építőfa, asztalos, gyalulás, gyalult deszka, impregnálás, megmunkálás, szárított, tömbösített, táblásított, falap, ajtófríz, ablakfríz, brikett, fabrikett, gyújtós, forgács, fűrészpor, füstölés, padló, bramac, OSB, lap, tetőléc, paradicsomkaró, fűrészelés, lambéria, hajópadló, rönkházprofil, faházelem, faházborító, kutyaól, kutyaház, keményfa, fűrészáru, fatelep, áztatás, csavar, sarokvas, faragasztó, vékonylazúr, teraszlazúr, milesi, purhab, faragasztó, folyékony dűbel, epoxy ragasztó, bochemit, favédelem, kiszállítás, vörösfenyő, teraszburkoló, ragasztott gerenda, pipaléc, parkettszegő, műszárított, lépcsőgyártás, küszöb, lépcső, munkalap, huzalszeg, szög, hullámlemez, zsindely, bitumenes zsindely, onduline,trapézlemez, cserepeslemez, tüzép, fakereskedés