Meghosszabbították a bútorművészeti kiállítást a várban

Meghosszabbították május elsejéig a decemberben megnyílt Empire és biedermeier bútorművészet Magyarországon című kiállítást a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. A kiállításon a 350 műtárgy között látható a nemrég tűz martalékává vált Krasznahorka várából, az 1825-ből származó szalonasztal, amelyet Andrássy György gróf készíttetett édesanyjának, Festetics Máriának.

 

A 350 tárgy felét magyar, másik felét külföldi múzeumok valamint gyűjtemények és magángyűjtők adták kölcsön a tárlatra.

Rostás Péter, a bútortárlat kurátora, a Kiscelli Múzeum igazgatója a kiállítás megnyitásakor MTI kérdésére elmondta, hogy neki és munkatársainak többéves munkájába került az anyag összegyűjtése, mert a kutatás közben kiderült, hogy nemcsak Magyarország, hanem a történelmi Magyarország területén is kell keresniük ezeket a lakberendezési tárgyakat. Így kutattak Ausztriában, Szlovákiában, Horvátországban és Romániában, de a tárlat alapját a Kiscelli Múzeum bútorgyűjteménye adta.

Az első blokkban a világhírű német Steindl bútorgyár szekretereit láthatja az érdeklődő. Ennek a stílusnak kiemelkedő példája az 1810-ben készült debreceni urnaszekrény.

Az empire stílus, amely Bonaparte Napóleon uralkodásához (1800-1814) köthető, egységesen franciás hangulatot áraszt az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A neves bécsi Danhauser gyár pesti műhelye készítette például a kalocsai érsek íróasztalát a 19. század elején.

Láthatók a magyar empire példájaként Jedlik Ányos bencés szerzetes pesti lakásának bútorai. A szoba berendezéséhez hozzátartozott a falióra, a tok elkészítésére külön szakosodtak az asztalosok. Divatosak voltak a zenélő szekrények, a legdrágább bútorfajták, a zeneautomatákat erre szakosodott órásmesterek készítették.

A napóleoni császárság széthullása után, 1815 és 1848 között a biedermeier stílus uralkodott puritánabb vonalvezetésű bútorokkal, amelyeket Magyarországon cseresznye-, dió-, jávor- és haboskőrisfából készítettek.

A polgári lakások berendezéséhez már az 1840-es évektől, mikorra a formája is kialakult, hozzátartozott a zongora. A tárlaton két hangszer: az egyik Seiler műhelyében, a másik Pachl János műhelyében készült haboskőris borítású zongora, s mindkettőt Fabók Balázs restaurálta.

Üveg mögött látható a 19. század második feléből származó gyalupad és a fa megmunkálásához szükséges szerszámok. A tárló mellett állították ki Barabás Miklós portréját Farkas Mihály asztalos főcéhmesterről 1851-ből.

A kiállítás a Budavári palota E épületében 2012. május 1-ig tart nyitva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

3 × kettő =

fa, gerenda, palló, szarufa, deszka, léc, luc, borovi, fenyő, bükk, tölgy, szélezetlen, építőfa, asztalos, gyalulás, gyalult deszka, impregnálás, megmunkálás, szárított, tömbösített, táblásított, falap, ajtófríz, ablakfríz, brikett, fabrikett, gyújtós, forgács, fűrészpor, füstölés, padló, bramac, OSB, lap, tetőléc, paradicsomkaró, fűrészelés, lambéria, hajópadló, rönkházprofil, faházelem, faházborító, kutyaól, kutyaház, keményfa, fűrészáru, fatelep, áztatás, csavar, sarokvas, faragasztó, vékonylazúr, teraszlazúr, milesi, purhab, faragasztó, folyékony dűbel, epoxy ragasztó, bochemit, favédelem, kiszállítás, vörösfenyő, teraszburkoló, ragasztott gerenda, pipaléc, parkettszegő, műszárított, lépcsőgyártás, küszöb, lépcső, munkalap, huzalszeg, szög, hullámlemez, zsindely, bitumenes zsindely, onduline,trapézlemez, cserepeslemez, tüzép, fakereskedés