A koronavírus második hulláma tavaszig is eltarthat. Ez azt jelenti, hogy ahogy az egész évünket és a korábbi ünnepeket, úgy a karácsonyt is megváltoztatja. A Metropol megkérdezett néhány szakértőt, hogy mire számíthatunk.

Hiány lesz idén karácsonyfából

Képünk illusztráció Fotó: Vas Népe

Pétek Géza surdi őstermelő szerint idén drágább lesz a fenyő. ? A koronavírus mindent átír. Itt Zalában mi már tisztán látjuk, hogy az árak felfelé fognak menni, hiszen minden kellék ára is nőtt, a duplájára, sőt van, ami a háromszorosára. Az emberek kevesebb fát fognak venni, mert sokan megijedtek a vírustól, és kevesebben mernek árusítani is, kimenni a piacra. Mi, termelők már nyár közepe óta tudjuk, hogy hiány lesz a fákból. Hiszen ekkor indulnak el a viszonteladók, hogy megrendeljék a szükséges mennyiséget maguknak, amit később továbbadnak a vevőknek. De idén kevesebbet rendeltek a járvány második hulláma miatt. Nem tudhattuk, és most sem tudjuk, hogy milyen szigorítások lesznek még ? mondta Péntek Géza.

Az őstermelő elmondta: ha nyártól kezdve nem készítik elő a kivágni kívánt fákat, decemberben már aligha tudnak pótlást biztosítani. ? A viszonteladók először nem fogják megérezni, csak később, december 18-a körül, hogy nincs több fa, nincs mit eladni. Nem úgy van, hogy kimegyünk az erdőbe és kivágjuk, ami tetszik! Ennek megvan a menete, tervszerű gazdálkodás folyik, amit a nyári hónapoknál később már nem lehet elkezdeni. A koronavírus miatti bizonytalanság pedig erre is rányomja a bélyegét ? mondta a surdi őstermelő.

Nincs ?frissebb? fa: érdemes hamarabb megvenni

Képünk illusztráció Fotó: Délmagyarország

 

? Aki szép fát akar, annak érdemes minél előbb megvenni a fát. Az őstermelők ugyanis már ezen a héten elkezdik kivágni, de legkésőbb november 15. körül. Azok a fák, amik külföldről jönnek, szintén már ki vannak vágva, vagy épp most vágják őket. Aki azért vár sokáig, hogy az a fa ?frissebb?, ki kell ábrándítsam. Ugyanakkor vágták, mint a többit, november közepén ? árulta el a titkot Péntek Géza.

A normand a nyerő

A szakértő azt mondja, minden évben a legtöbben a normand fenyőt veszik. ? Már ötéves divat, hogy aki csak teheti, az olcsóbb luc helyett a kicsit drágább normand fenyőt választja. Ez kevésbé hullajtja a levelét, tovább maradhat a szoba éke ? mondta Péntek Géza.

 

Rendelhetünk neten is…

Évről évre többen rendelnek a neten fenyőt ? ezt idén a koronavírus-járvány felgyorsította: sokan kevésbé érzik kockázatosnak, hogy online rendelnek házhoz szállítható fát. ? Nálunk már 5 éve létezik ez a lehetőség, a jelenlegi helyzetben pedig ez tűnik a legbiztonságosabbnak is. A futáraink maszkban, kesztyűben viszik házhoz a választékot. Az áraink nem sokat változtak a tavalyihoz képest, de nálunk eleve inkább prémium minőségű fákat lehet vásárolni. Nincs más, csak normand fenyő, ami a legkelendőbb fajta az összes közül ? mondta Tompa Mihály, a karacsonyfawebshop.hu ügyvezető igazgatója.

 

Forrás: Metropol